A borvidéken több száz éves hagyománya van a szőlő és bortermelésnek. Már a török hódoltság előtt (XIV-XV. század) ismerték és szállították az itt termelt bort. Ez idő tájt alakult ki a borvidék jellegzetes fajtaösszetétele (Kövidinka, Kadarka, Ezerjó, Piros szlanka, stb.), amelynek nyomai a mai napig fennmaradtak.

A Csongrádi borvidék szőlőtermesztésének több sajátos, a hegyvidéki termeléstől eltérő vonása van. A Duna-Tisza közének talaja többnyire dunai eredetű meszes homok (kivéve a Csongrád - Kőrös környéki kötöttebb öntéstalajt, a tiszai lösz eredetű fekete földeket), mely különböző vastagságban telepedett az altalajra, néhol vékony rétegben fedi, máshol pedig több méteres buckákat alkot. A vízzáró altalajnak a felszíntől való távolsága szerint a talajvíz 3-6 m-re található. A mélyen gyökerező szőlőtőkék - az utóbbi évek aszályos időszakai ellenére is - fel tudják venni a talajvizet. A homoktalajok humuszban és tápanyagban általában szegények, de a borvidéken találhatóak kedvezőbb adottságú talajtípusok

A borvidék hagyományos fajtáiból (pl. Kövidinka) kellemes, kissé vékony üde asztali borok készíthetők. A minőségi fehér borszőlő fajták (Chardonnay, Rajnai rizling, Olasz rizling, Zöld veltelini) valamint a vörös borszőlő fajták (Kadarka, Cabernet franc és sauvignon, Kékfrankos) termése minőségi bor előállítására is alkalmas. Igen ismert és jól csengő név a Csongrádi Kadarka és a Pusztamérgesi Olasz rizling.