
A Barone di Villagrande pincészet története szorosan kapcsolódik a Nicolosi családhoz. A család ősei ACI-bó érkeztek a mai környékre az 1600-as évek végén. Több családdal együtt a helyi püspökség személyes járandóságába tartozó területek bonifikálása és a betelepülők számára alkalmas környezet kialakítása volt a feladatuk.
1726 június 29-én, VI Habsburg Károly (1714 – 1740 Nápoly Királya) Don Carmelo Nicolosinak – Don Pietro legidősebb fiának – Barone di Villagrande (Villagrande Bárója) címet adományozta, amivel elismerte Don Carmelo elévülhetetlen érdemeit a szőlészet és borászat kialakításában.
Paolo Nicolosi 1869-ben fejezte be a pince építését az akkori kor legkorszerűbb anyagainak felhasználásával.
A legnagyobb újdonságot a kék és fehér szőlők szétválasztott feldolgozása, két külön feldolgozó vonal létrehozása jelentette. Egészen addig az ETNA környékén és Olaszországban is a fehér és kék szőlőket együtt dolgozták fel és egyetlen bort készítettek belőle. Ma már igazoltan állítható, hogy ekkor született meg az ETNA SUPERIORE BIANCO (fehér bor).
Carmelo Nicolosi Asmundo, elsőként Sziciliában és Olaszországban, 1948-ban palackozta 0,75 l Bordeauxi palackokba az ETNA ROSSO vörös borát.
1968-ban elsőként nyerte el Sziciliában ez a bor a DOC védettséget, köszönhetően Carlo Nicolosi Asmundo áldozatos munkájának.
A család 1o generáció óta ápolja a fenti hagyományokat.
Legjelentősebb boraik:- ETNA BIANCO
- ETNA ROSSO
- ETNA ROSATO
- SCIARA
- FIORE
- MALVASIA
- Azienda Vinicola Barone di Villagrande e Cantine
Via del Bosco, 25
95010 Milo
Catania
Tel.: +39.095.7082175, +39.095.7082175
Fax: +39.095.708.2175
e-mail: visite@villagrande.it
GPS: 37° 42' 49.70" N - 15° 66' 59.41" E