2010 Szeptember 05. - Vasárnap

Nulladik nappal nyit a kecskeméti borváros

Nulladik nappal nyit a kecskeméti borváros

  2010.06.11.
A III. Kecskeméti Bor és Pálinkaünnepet idén a hölgyeknek szentelik. A legtöbb program során ugyanis ők lesznek a középpontban.
50 borkiállítóval, 8 pálinkaházzal és 15 gasztronómiai pavilonnal csalogatja az érdeklődőket az idei bor és pálinkaünnep.
Próbálunk egy olyan játékot becsempészni Dívák és Borok alcímmel, ami a nőkre hajaz. Női borrendek, női borászok felvonultatásával. Csak megcsillantani, hogy ilyen is van. A programot is megpróbáltuk úgy összeállítani Keresztes Ildikótól, Váczi Eszteren keresztül Somáig, hogy női fellépők domináljanak benne - fogalmazott Varga Szilvia a fesztiváliroda vezetője.


Az országban összesen 19 borrend, vagy nő borbarát egyesület van. Nálunk is működik egy. Ennek apropóján rendezik meg a Női borrendek találkozóját.
Most, hogy megalakult Kecskeméten tavaly a Kunsági női Borrend, ezért kaptunk egy kicsit nagyobb szerepet, hogy megmutassuk magunkat, de pont ugyanúgy, ugyanazt a célt: a kunsági borok és a kulturált borfogyasztást szolgáljuk, reklámozzuk, terjesztjük, mint a többi borrendek - nyilatkozta Bíró Mária a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének főtitkára, a Kunsági Női Borrend nagymestere.

Nem csak az önfeledt szórakozásról, de az adakozásról is szól a mostani borünnep. Június 19-én, szombaton este 8 órakor borárverésre várják a segíteni vágyókat.
Nagyon pozitívan fogadták a borászok, amikor felkerestük őket. Nagy borokat ajánlanak fel, igazi ritkaságokat, nagy cuveéket, a pincéjük legféltettebb tételeit és felajánlják őket a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezetének, akik természetesen most az árvíz sújtotta károsultaknak fogják a pénzösszegeket felajánlani - mondta Szappanos Benedek borszakértő, borász.

Idén a Kecskeméti Katona József Színház is partnere lesz a Borvárosnak.
Ezzel a bizonyos KOZSZT fesztivállal kecskeméti országos zenés színházi találkozó először ebben az évben, modellértékű az ez évi, egy alapkőletétel, így innentől kezdve Kecskeméten rendezzük az egész országban fellelhető zenés produkciók, operett és musical fesztiválját - fogalmazott Cseke Péter a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója.

A fesztiválhoz kapcsolódó első programnak köszönhetően a Társulat előadását tekinthetik meg ingyenesen az érdeklődők. Ennek a Kozsztnak keretén belül mi nyitjuk meg, a nulladik napját a Borfesztiválnak. Az István a királyt fogjuk előadni a főtéren, egy szabadtéri színpadon. Egyébként ezt a produkciót már látták a kecskemétiek a színházban, mert tavaly voltunk itt vele, de ez most egy szabadtéri verziója ennek a történetnek - mondta Szörényi Örs művészeti vezető.

A zenés színházi előadások és a koncertek mellett lesz még a kísérő programok sorában egy Rögbi Fieszta, valamint egy történelmi íjászverseny is.

Szabó Lilla | www.kecskemetitv.hu
Hozzászólások 0 email valakinek Nyomtatóbarát változat
vissza

Minden jog fenntartva
Duna Borrégió Borút Egyesület | 2008
Készült a Nemzeti Bormarketing Program és az AMC támogatásával
[Honlaptérkép] [Kapcsolat]