2010 Szeptember 05. - Vasárnap

Országos Cserszegi Fűszeres Borverseny, ahol már nem lesz velünk dr. Bakonyi Károly

Országos Cserszegi Fűszeres Borverseny, ahol már nem lesz velünk dr. Bakonyi Károly

  2010.06.24.
2010. július 2.-án Soltvadkerten kerül megrendezésre az Országos Cserszegi Fűszeres Borverseny. A megnyitó szomorú hangulattal kezdődik majd ebben az évben. Néhány hete, életének 89. évében meghalt a cserszegi fűszeres atyja, Dr Bakonyi Károly, mindenki által kedvesen szólított Karcsi bácsi.

2009 – ben a XIV. Országos Cserszegi Fűszeres Borversenyen a Bakonyi család, Bakonyi Károly nemesítő személyes jelenlétében, ünnepélyes keretek között átadta Frittmann Jánosnak, ahogy ők elnevezték: a Cserszegi Fűszeres nemzetközi nagykövetének a verseny mindenkori szervezésére feljogosító megbízólevelet, ettől kezdve valóban Soltvadkert az Ezerjó és Cserszegi Fűszeres fővárosa.

Dr. Bakonyi Károly 1960-ban az Irsai Olivér és a Tramini keresztezéséből illatos korai fajtát hozott létre, ez lett a Cserszegi Fűszeres. Szerinte csak a szerencsének köszönhető, hogy a ’84-85-ös és ’85-86-os kemény teleken kiderült: a Cserszegi jó fagytűrő. A szerencs önmagában kevés lett volna, ha annó, Stark Adolf nem neveli fel a Csabagyöngyét, majd Kocsis Pál a Csabagyöngyéből (és a Pozsonyiból) nem hozza létre az Irsait, szóval a szerencse mellett a hihetetlen kitartásnak és bizakodásnak a gyümölcse ez a nagy karriert befutó fajta. Mint ahogy minden bizonnyal karrier vár a többi fajtára is, amit Bakonyi Karcsi bácsi nemesített.
A szőlész társadalmat elhagyta egy csodálatos ember, akinek a tenni akarása, hite nagyon sokat adott ennek a szakmának. Bízzunk abban, hogy munkájának lesznek folytatói.

Erdősi Mária
Hozzászólások 0 email valakinek Nyomtatóbarát változat
vissza

Minden jog fenntartva
Duna Borrégió Borút Egyesület | 2008
Készült a Nemzeti Bormarketing Program és az AMC támogatásával
[Honlaptérkép] [Kapcsolat]